Sajnos a Blogírás eléggé elmaradt. Azóta azért haladtam egy két dologgal megpróbálom szépen összefoglalni és bemutatni szépen sorra, hogy hogyan is haladtam.
Nem tudtam mindig ott lenni ezért a végén elkértem a képeket tőlük, amiket csináltak még a festés illetve még a lakatolás során.
Az egyik kérésem az volt, hogy a légbeömlő belső felét is fessék majd le rendesen, ne csak bentről befújjanak valamit.
A festék leszedédést viszont komolyan gondolták rendesen. Kívülről leszedtek mindent fémig! Sajnos az autónak már volt egy két tulajdonosa, aki a maga módján felújította, ami sokszor csak azt jelentette, hogy ráfújt az előző festékre vagy részben letakarított részre fújt rá. Ebből kiíndulva egyértelmű volt, hogy mindent le kell szedni, hogy jó alapokra tudjanak fújni.
Oldalán pedig nem a hámlás volt a sok, hanem a gitt. De ez már a múlté.
Tetejét azért is emelném ki, mert ott hámlott rendesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.