Na de internet és Csabi unokatesóm segítségével egészen szép mintával rendelkeztem már a végére.

Sablon az volt dugival. Már csak valahogyan csinálni kellett egy másolatot, hogy utángyártásba kezdhessek.
Hát itt a legutolsó képen a lábtérnél lévő lapokat próbáltam leméretezni. Nem volt egyszerű, mivel ahogy Porsche Ferdinánd bácsinak a kezek gondolta úgy húzta a vonalakat és nem találtam olyan vonalzót vagy körzőt, amivel utánozni lehetett volna. Így maradt a miliméter papír, ami viszont elég sikeresen visszaadta azt amit kellett. :)
Miután a sablonok a Strabag támogatásával papír sablonok-ba öntöttük jött a méret pontosítások és a lyukak elhelyezése. Miután ez mind véglegesnek tünt, akkor jöhetett a famunka.
Édesapám jó munkás mondjára mindent levágott és pontosan ott, ahol kértem. Én rajzoltam és agyaltam közben.
És KÉSZ! Gondoltam, de persze találtam egy másik buszt, ahol a hátfalon is volt kárpit és nem a hasamra csapva alkothattam meg, hanem szépen úgy, ahogy a gyárban csinálták. Így a válaszfalon lévő kárpit egy kisebb átalakításon esett át. De most már véglegesnek tekintehető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.